Öt nap meleg víz nélkül

Mint tudjátok, ennek az oldalnak az a célja, hogy a madeirai mindennapokba kapjatok betekintést. Nos, mi történik időnként egy lakásban? Elromlik valami. És mit kell ilyenkor tenni? Szerelőt hívni. Szerelő jön, a hibát elhárítja, minden rendben. Így megy ez, ugye? Vagy mégsem?

Szóval az úgy kezdődött, hogy szerdán éjfél körül megérkeztünk a lakásba, ahol is konstatáltuk, hogy nincs meleg víz. Fél óra bojler bűvölés után (hátha találunk valami gombot, amit csak meg kell nyomni) mosakodás hideg vízzel, lefekvés, holnap hívjuk a szervizt.

Azért először felhívjuk itteni barátunkat, E.-t, hátha tud egy szerelőt. És valóban, van egy ezermester ismerőse, Ricardo, aki szerint nem lehet ez nagy ügy, este 6 és 7 között majd jön és megcsinálja a bojlert.

Na aki nem jött, az Ricardo. E. megpróbálja elérni, de nem sikerül, hát akkor tényleg marad a Junkers szerviz. Kezelő felveszi, beszél angolul, egyeztetjük a nevet, címet, telefonszámot és a bojler típust, megígéri, hogy legkésőbb holnap jön a szerelő, előtte majd hív telefonon. Ennél közelebbit nem tud mondani, csak várjuk türelemmel. A holnap az szombat, de ezen nem akadunk fel, biztos dolgoznak szombaton is, ez itt nem szokatlan.

Eltelt a péntek és a szombat délelőtt, szerelő sehol. Nosza hívjuk fel a Junkerst – csak egy előre felvett portugál szöveget hallgathatunk. Megkérem E.-t, fordítsa le, az eredmény nem meglepő módon az, hogy a hétvégén nem dolgoznak.

Nincs mit tenni, várni kell hétfőig. Hétfő reggel telefon a Junkersnek, ugye ma biztosan jön a szerelő? Kezelő felveszi, angolul nem beszél, annyi. Újra E. segít, felhívja őket, persze, ők továbbították a szerelőnek, biztosan jön ma. Mi már nem vagyunk ebben olyan biztosak…

Közben lemegyek vásárolni, útközben összeakadok a ház gondnokával, aki perfekt portugál. Mindenesetre letámadom a következő szavakkal: bojler defekt, no agua calda. Ezt megérti, jön megnézni. Az összes gombot megnyomkodja, a kapcsolókat minden lehetséges állásban kipróbálja, majd megállapítja, bojler defekt, tecnico kell. Tecnico tíz perc múlva megjelenik, újabb tíz perc alatt kicserél egy alkatrészt, legombol rólam 45 eurót (minden papír nélkül) és távozik. Már csak annyi van hátra, hogy megkérjük E.-t, mondja le a Junkerst.

Szóval tulajdonképpen semmi különös, a dolog valószínűleg hasonlóan történt volna Magyarországon is, azzal a különbséggel, hogy otthon tudunk a kezelővel beszélni. Aki esetleg azt mondta volna, hogy egy hét múlva tud szerelőt küldeni… A tanulság egyébként az, hogy a hideg vizes mosakodáshoz egész jól hozzá lehet szokni, a hitegetéshez annál nehezebben!

Kategória: Personal | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .